Bejelentés



ANDRÁS HORGÁSZTANYA A TISZA-TÓNÁL
A MUNKA AZOKNAK VALÓ,AKIK NEM TUDNAK HORGÁSZNI

MENÜ




Horgászat hónapról-hónapra

1. Keresőhorgászat a tározótérben süllőre Jellemzően tavaszi, elsősorban áprilisi horgászati program. A vízszint emelés idején, a tározó sekély, gyorsan melegedő vizeiben az ívásra készülő, gyülekező halak kifogására van lehetőség. Rendkívül egyszerű, mégis izgalmas, tipikusan kereső horgászmódszer. Csónakkal, csendben, evezővel kell végigjárni a sekélyebb vizeket, öblöket. Ahol a halak gyülekeznek, folyamatos mozgásukkal felkavarják, zavarossá teszik a vizet, sőt gyakran ugrásukkal is elárulják magukat. Sokszor már messziről, távcsővel is kiszúrható a ponty- vagy keszegcsapat tartózkodási helye. A csónakkal célszerű kicsit távolabb, úgy 30-40 méterre megállni, és onnan dobni a csalit és a horgot a halak közé. A módszer etetést nem igényel. Felszerelés: egyszerű, egy horoggal és nem túl nagy csúszó ólommal szerelt fenekező felszerelés. Mivel nagyobb halak is előfordulhatnak, célszerű kb. 40-80 g dobósúlyú botot és minimum 0,25-0,30-as zsinórt használni. Csali: harmatgiliszta.

2. Tavaszi harcsázás a Tiszán Tavaszi, április-májusi horgászati program. A tavaszi áradások zavaros vizében a harcsa egész nap aktívan mozog, nagy területeket jár be élelem után kutatva. Az ilyenkor jellemző gyorsabb, hordalékosabb víz miatt a módszer a lapályos oldalakon vagy a visszaforgókban alkalmazható sikeresen. Ezzel a módszerrel csónakból és a partról egyaránt eredményesen lehet horgászni, de a hely megközelítése és egy nagyobb hal fárasztása mindenképpen igényli a csónakot. Felszerelés: végólommal vagy csúszó ólommal és erős horoggal szerelt fenekező felszerelés. Az ólom tömegét a sodrás ereje alapján kell megválasztani. Mivel a zsákmány több tíz kiló is lehet, célszerű minimum 0,35-0,40-es zsinórt használni. Erős, de mégis érzékeny spiccű, a kapást jól jelző, legalább 100 g dobósúlyú botot érdemes választani. Csali: pióca, nadály, harmatgiliszta, lótetű.

3. Rablóhalak horgászata küszíváson A nyár elejének, a május-júniusi időszaknak a legjobb horgászati lehetőségét a küszök, más néven snecik ívása adja. Partközelben, a belógó fűzgyökereken ezrével, tízezrével ívó apró halak terített asztalt jelentenek minden ragadozónak. A jobb helyeken ilyenkor forr a víz, rablást rablás követ, és egy ügyes horgász rövid idő alatt balint, süllőt és harcsát is zsákmányolhat. A küszíváson több módszerrel is lehet horgászni, lehet pergetni, úszózni, sőt akár fenekezni is, egyszerűen magunk alá ejtve a felcsalizott horgot. A pergetéshez kiválasztott műcsali méretében hasonlítson az ívó küszök méretéhez. Partról és csónakból egyaránt sikeres lehet a horgászat. Felszerelés: pergetéshez minimum 40-80 g dobósúlyú bot, fonott zsinór. Úszózáshoz, fenekezéshez hasonló bot, legalább 0,35-0,40-es monofil zsinórral. Csali: műcsalik, sneci.

4. Kuttyogatás a Tiszán Májustól szeptemberig alkalmazható, speciális, hangkeltésen alapuló harcsázó módszer. Nagy gyakorlatot és helyismeretet igényel: rutinos horgászvezető segítsége nagyban növelheti az esélyeket. A módszer, amelynek elengedhetetlen segédeszköze a csónak, csak tiszta, legalább 30-40 centis átlátszóságú vízben alkalmazható eredményesen. Nappal inkább a fenék, éjszaka inkább a felszín közelében kell tartani a csalit. A horgászathoz célszerű minimum 5-6 méteres mélységű folyószakaszt választani. Felszerelés: erős, rövid bot, nagy szakítószilárdságú zsinór, erős horog. A halradar kényelmessé teheti a horgászatot. Csali: nadály, pióca, giliszta, kagyló, hal.

5. Éjszakai harcsapergetés a Tiszán Májustól szeptemberig alkalmazható, igen hangulatos horgászmódszer. A parttal párhuzamosan csurgó csónakból kell a műcsalit, elsősorban wobblert, a belógó fák, bokrok ágai mellé, esetleg alá dobni. Az éjszaka felszínen járó harcsák rablásainak hangja sokat segíthet a hely kiválasztásában. A módszerhez csónak mindenképpen szükséges, és egy horgászvezető szakértelme nagyban növeli az esélyeket. Felszerelés: minimum 40-80 g dobósúlyú pergető bot, fonott zsinór. Csali: felszínen járó wobblerek

. 6. Keszegezés a Tiszán Egész nyáron és ősszel, sőt még a tél elején is eredményesen alkalmazható horgászati program. Tiszta, kb. 30-40 cm átlátszóságú víz kell hozzá, az áradó, zavaros vizekben eredménytelen, a víz alatti partvédő kövezéseken alkalmazható legjobban. Fenekező és úszós felszereléssel egyaránt jót lehet így horgászni. Fenekezéshez a feeder, úszózáshoz a bolognai botok ajánlhatók. Helytől függően csónakból és partról is alkalmazható módszer. Hosszabb idejű etetés után a pontyok is jól foghatók így. Felszerelés: módszerhez illeszkedő bot (feeder, bolognai, match. spicc, rakós) vékony, maximum 0,16-0,18-as zsinór, kicsi, hosszú előkére kötött horog, etetőanyag. Csali: konzervkukorica. csonti, giliszta.

7. Keszegezés a tározón Tavasztól őszig alkalmazható horgászati módszer. A tározótér sekélyebb vizében elsősorban úszóval és matchbottal lehet jót keszegezni. Itt feltétlenül szükséges az egy-két napos szoktató etetés, és a felszerelés erejét úgy kell méretezni, hogy gyakori vendég lehet a ponty is. Általában a régi holtágak mélyebb vizében érdemes próbálkozni. Felszerelés: matchbot. esetleg más. hosszú és könnyű teleszkópos bot. vékony. 0.12-0,16-os zsinór. úszó, etetőanyag. Csali: konzervkukorica, csonti, giliszta.

8. Nádi pontyozás Nyáron és ősz elején alkalmazható, kifejezetten csónakos horgászati módszer, amelyhez a tározótér növényes területei rengeteg alkalmas helyet rejtenek. A módszer, bár nevében csak a nádat hordozza, a nádon kívül gyékényben, sásban, hínárosban és tuskósban is ugyanolyan jól működik. Célszerű legalább egyméteres vízmélységű helyet keresni, és 2-3 napig csak etetni. A csónakkal aránylag távol, legalább 6-8 méterre, kell állni, és az esetleges szél miatt a lekötő súlyokat jobb karókra cserélni. Felszerelés: erős, akár 200 g dobósúlyú, minimum 330-360 centis bot, minimum 0,35-0,40-es monofil, vagy 0,17-0,20-as fonott zsinór, feltolós úszó. Csali: az etetőanyaggal azonos főtt kukorica, krumpli.

9. Harcsázás a tározón Elsősorban a nyári hónapokban alkalmazható, kifejezetten éjszakai horgászati program. Csónakot feltétlenül igényel, és a megfelelő hely kiválasztásához vezető is jól jön. Többféle módszerrel eredményes lehet, az úszózást vagy a fenekezést is érdemes kipróbálni, de a legizgalmasabb módszer az ún. csobogós, más néven stupekos horgászat. Ennek lényege, hogy egy speciális úszóval folyamatosan felszínen tartjuk a csalihalat, az pedig állandó vergődésével, csobogásával odacsalja a harcsákat. Felszerelés: minden elemében rendkívül erős felszerelés, mert sekély vízben csak nagyon erőszakosan lehet eredményesen kifárasztani egy nagy harcsát. Csali: hal, giliszta, kagyló, pióca.

10. Esti süllőzés a tározón Elsősorban a nyári és őszi hónapokban alkalmazható, esti, éjszakai horgászati program. Csónakot feltétlenül igényel, és a megfelelő hely kiválasztásához vezető is elkel. Főleg fenekező felszereléssel, a tározó tuskós, akadós területein alkalmazható eredményesen. A süllő mellett gyakori vendég a balin is. Felszerelés: aránylag kis csúszó ólommal és egy horoggal szerelt fenekező, 0,25-0,30-as zsinórral. A bot és a zsinór erejét az akadóktól való távolság szerint kell megválasztani. Fontos segédeszköz a világító kapásjelző. Csali: hal, halszelet.

11. Hajnali süllőzés a Tiszán Elsősorban a nyári hónapokban alkalmazható, kora reggeli, hajnali horgászati program. Csónakot feltétlenül igényel, és kizárólag hordalékmentes, tiszta vízen alkalmazható. A Tisza mély lapályain, medertörésein érdemes elsősorban próbálkozni. A legtöbb kapás a hajnali szürkületben várható. Érdemes kipróbálni csurgó csónakból is, a fenéken lassan vonszolva a csalit. Felszerelés: aránylag kis csúszó- vagy végólommal és egy horoggal szerelt fenekező, 0,25-0,30-as zsinórral. A bot spiccének elég érzékenynek kell lennie a kapás jelzéséhez, akár feederbottal is érdemes próbálkozni. Csali: hal, halszelet.

12. Hínárszéli compózás a tározón Elsősorban nyári horgászati program. A tározó növényes, sekély vízterei, öblei kiváló élőhelyet nyújtanak a compóknak, és az utóbbi évek fogásai igazolják, hogy nagyon erős compóállomány alakult ki a Tisza-tóban. Mindenképpen célszerű könnyű, feltolós úszóval, esetleg waglerral próbálkozni. A felszerelés erejét úgy kell megválasztani, hogy a kiló feletti compók sem ritkák. A módszer többnapos szoktató etetést igényel. Felszerelés: könnyű, 1,5 librás pontyozó bot, esetleg erősebb match, 0,18-022-es zsinór, feltolós úszó. Csali: konzervkukorica (a gilisztát az apró keszegek és a törpeharcsák állandóan piszkálni fogják).

13. Bojlis pontyozás a tározón Elsősorban nyári, főleg éjszakai horgászati módszer, hátránya, hogy majdnem egy hetes szoktató etetést igényel. A bojlizás legnagyobb nehézségét a szél okozza, ezért célszerű az uralkodó széliránytól védett helyet választani, kiválasztásához pedig vezetőt igénybe venni. Felszerelés: speciális, 2,5-3 librás pontyozó bot, nyelető fékes orsó, 0,30-0,40-es monofil főzsinór. Csali: etetőanyaggal megegyező ízesítésű bojli.

14. Pontyozás a Tiszán Nyári-őszi horgászati program. Szinte kizárólag a nappali órákban eredményes. Főleg parti horgászat, de a közlekedés, az etetés és a fárasztás miatt mindenképpen igényli a csónakot. Néhány napos etetés után várható a pontyok megjelenése. Az etetést kb. 6-8 méteres mélységű vízbe, valamilyen mederegyenetlenség vagy medertörés mellé kell szórni. A pontyok mellett előfordulhatnak amurok és nagy dévérek is. Vízeresztés időszakában is kiváló eredménnyel alkalmazható. Felszerelés: egyszerű fenekező szerelék csúszó ólommal és egy horoggal. A Tisza sodrása miatt akár 100 grammos ólomra is szükség lehet, a bot terhelhetőségét ehhez kell mérni. Csali: főtt kukorica, konzervkukorica.

15. Őszi csukázás a régi holtágakban A jellemzően őszi horgászati program legjobb időszaka az évszak vége, amikor a téli vízszintre történő átállás nyomán a tározó vízszintje lecsökken, és a csukák az erősen hűlő sekély vizekből a régi holtágak mélyebb vizeibe húzódnak. Az eredményes horgászathoz szinte elengedhetetlen a napsütés. A horgászmódszerek közül elsősorban a klasszikus úszózás és a pergetés ajánlható. Felszerelés: pergetéshez könnyű, de erős bot, kb. 50-60 g dobósúlyú, és természetesen fonott zsinór. Úszózáshoz szinte bármilyen bot megfelel, és elég a monofil zsinór. Mindkét módszernek fontos kelléke a drótelőke. Csali: támolygó villantók, élő hal (kárász, vörös szárnyú).

16. Horgászat a Tiszán vízeresztés idején A vízeresztés idejének legjellemzőbb tiszai horgászmódszerei a mártogatás és a pergetés. A mártogatás főleg az akadók, kövezések mellett eredményes. A pergetés balinra a mély lapályokon, süllőre a kövezések, akadók szélénél, főként twisterrel használható módszer. Csak tiszta vízben alkalmazható, a legkisebb zavarosodás is jelentősen csökkenti a kapások számát. Felszerelés: mártogatáshoz 360-390 cm hosszú, érzékeny spiccű, de gerinces bot, például feeder, 0,22-0,25-ös zsinór, végólommal szerelve. Balinozni 30-60 g, 40-80 g dobósúlyú bot, fonott zsinór, balinólom léggyel. Twisterezni maximum 40-50 g dobósúlyú 300-360 centis bot, fonott zsinór. Csali: mártogatáshoz kishal, balinra pergetni az ólmos-legyes együttes, süllőre pergetni twister.

17. Téli horgászat a Tiszán A téli hónapokban a Tisza általában nem, vagy csak rövid időre fagy be teljesen. Amikor tiszta és hordalékmentes a víz, a gumihalas süllőzésnek van fő szezonja; a legjobb időszak a február. A süllők ilyen korra már kijönnek az akadókból, és a mederben, elsősorban a gödrös területeken, a törések mentén tartózkodnak. Szintén eredményes módszer az ólmos-legyes együttessel a balinozás. Mindkét módszer elsősorban fagymentes, derült napsütéses időben ígér sikereket. Felszerelés: 30-60 g, 40-80 g dobósúlyú bot, fonott zsinór. Csali: különböző műcsalik.

18. Lékhorgászat A téli időszakban a tározótérben űzhető, kellemes, társas horgászati program. Elsősorban a kubikgödrök, régi holtágak mélyebb vizében érdemes próbálkozni. A jégről történő horgászat számos veszélyforrást rejthet, ezért soha ne próbálkozzunk vele egyedül! A csuka mellett egyes területeken gyakran előfordul a süllő is, sőt könnyű spiccbottal remek szórakozás a lékből keszegezés, aminek további előnye, hogy csalihalat sem kell magunkkal cipelnünk. Felszerelés: rövid, erős bot, akár egy kétrészes bot alsó tagja is megfelel, úszó, drótelőke. A keszegezéshez könnyű spiccbot, kis úszó és etetőanyag. Csali: csukázáshoz kárász, vörös szárnyú, keszegezéshez csonti

. Forrás: Magyar Turizmus Zrt.



Képgaléria